Most, csak itt tünődöm
Nehéz esték jönnek
Szürke szemű álmok
Csak követik a csendet
Láthatatlan és furcsa
Vágyak csak érintenek
Ütközve magányommal
Csak úgy koppannak
Ütköznek, neki a falnak
Izzik a bánat parazsán
Nehéz forrón az élet
A múltam,már bennem
Mélyen és komolyan
Őrzi, még az éveket.

Fut, rohan, szalad az élet
A jó, a rossz csak elrohan
Ha visszakaphatnám én
Az elvesztegetett napjaim

Talán tudnám miért vagyok
Hallgatásom, már odaadnám
Talán... valaki másnak,míg
Én választanák, vidámságot

Én újra Téged választanálak
Benned élnék, s átváltoznék
Majd egy szép gyönyörű verssé
Ha Te is változol, majd velem.!

Ó itt a kedves kis kezed
Érzem,oly lágyan arcomon
Édesen, finoman csak símít
Itt érzem...ez nagyon jó

Ha most lelkemen újra
Átrobog,s majd eltapos
Az oly nehezen elvisel
Rohanó-szaladó idő

Amit,már újra-újra megint
Csak Nélküled nem Veled
Nagyon fuldoklón nehezen
Töltöttem magányosan el!

A tavasz volt előbb itt
Lassan érlelődött, még
Bennem csak, a nyár íze
Mire a lelkem mélyére ért
Futott, gyorsan elrohant

Az ősznek árnya vetődött
El nem múló fájdalom vagy
Körbeszőtte ez, a szívem
Hiányzol, hogy nem vagy
Ezt most ráfogom az időre

Még az illatos nyár lebben
Lágy, kedves szelek ölén
Ahol nevetve és pajkosan
Ölelget kergetőzik a fény
Remélem jössz hamarosan

Mert jön, lopódzik már felénk
A furcsa és szürke némaság
Félek, egyszer tán ittmarad
S hideg lehelletét sírja elénk
A tájakra is, majd a virradat!

Ismerd meg Kedvesem!
Tanuld meg arcom!
Az orrom furcsa ívét
A pírt arcom hegyén
A két szemem körül
Jövő szarkalábakat
A homlokom ráncát
Mit, gondjaim okoztak
A szemhélyam nehezét
Amint leszáll a nehéz est
Majd a megtörő árnyat
Azt a sok fáradtságot
Mit a szememköré fest
Zárd magadba mosolyom
Mi megjelenik időnként
Feléd, ajkam szegletén
Vagy,hogy őszülő hajamon
Napközben megcsillan a fény
Amint büszkén tartom állam
Ha jól sikerült az egész napom
Tanuld, hát meg Kedvesem!
Majd őrizd magadban,nagyon!

A szerelem, itt bennem ég
Vele otthontalanul lángolok
Szenvedélyem, forró bennem
Mikor csak én...Rád gondolok

Testem kérve kéri lágy kezed
Az őrjítő és játékos símítását
Imádom a kék szemednek
A kélyben úszó finom varázsát

Bárcsak Te is így szeretnél
Kérlek mindig szeressTe így!
S majd egész órákká válnak
A meleg, szerető kis pillanatok

Csak úgy engedd el magadat!
Én szorosan ölellek magamhoz
Levegő nélkül is, tudok élni
Úgy Hozzád lágyan odasímúlva!

Szavaidnak gyönyörű zenéje
Repül, száll mint a dallam
Majd lassan összefonódik
Nekem ebből szép dal fakad

Repül zengve száll messzire
Édesen lágyan vágyat teremtőn
Pattan a gondolat csak száll
Repül szerte szét, ki a fényre

A szívedből árad ki-e kis patak
Zengve, oly szépen csilingelve
Belőlem meg e csodásan laza
Szép verset újra csak ihlette..!

Hányszor féltselek Téged még
Némán, csendben, hangtalan
Féltselek, akár csak az életem
Hányszor várjak aggódva Rád
Így riadtan, ugrásra készen
Minden kis, neszre hasztalan
Hogy esetleg valami bajod van

A Te hiányod épít a lelkemben
Magas, fekete, nagy falakat
Mennyi nehéz éjszaka kell még?
Ahhoz, hogy végre megértsed
Nemkell már így az egyedüllét!
Nemkell a szomorú magány
Nem-nem nemkérek belőle!

Hiába keres Téged aggódó
Remegő, félő gondolat előre
Te hol vagy most kivel vagy
Hová fussak nyomodra lelve
Csak, hogy egy kicsit lássalak
Bármi is elijeszt, nemhiszem
Mindig a célom:megtaláljalak!

Szeretetem emelte, egy sötét
Félelemmé váló börtönben élek
Kimondhatatlan szavak mögött
Bujkálva, hát ez lett belőlem..!
Nincs erőm már, hogy e falakon át
Egy világító, kis-apró lyukat törjek

Feladat, vagy kihívás volt a célom
Tüskéből, szép virágot neveltem fel
Nemsikerült, nő a híd e szakadékon
A távolság,csak egyre nagyobbra nyílt
Ami most már, kettőnk közé került
Sajnos én így egyedül nemérem ezt át

Bárhogyan is, vágytam és akartam
Kitartásom nemszült megbecsülést
Most a lelkem, egyedül vigyáz rám
Elhagynám-itthagynám én másnak
Egy nagy sziklaként nehezedik rám
E nehéz terhet,nincs ki lelökje útjáról!

Holdfényben ültünk mi ott
Már az ősz lassan közelgett
Csend átölelt,belül remegett
A néma vendég, hát miért?
Miért voltam én oly boldog?
Még a csend is boldog volt
Jaj de tartson, keveset még!
A rét maradjon így egy kicsit
Maradjon még, hogy ilyen..!
Kéken látszon még a lehellet
Netudjuk meg,a más milyen!
Akartam és akartad Te is ott
De a rétre hópehely esett
Nagy, hideg szél támadt
S hozott nagyon hideget
Ő hirdette meg, már a telet
Így elmúlt az ősz, majd
Véget ért egy szép álom
Felnézve, hát a rétet láttam
Hideg hóba, télbe öltözött
Te...eltüntél didergett hátam
Majd lassan én is elsétáltam
Azóta őszre várok hasztalan
Várlak, kopogj már végre!
A rét most ugyan úgy nesztelen
Ha felnézek most az égre
Halkan hallom hangod
Ahogy most is újra értem kiáltasz
Ha a régi rétre visszanézek
Már senki nem ül velem szemben
Csak a nesztelen csend marad
Talán egyre hangosabb
Elmúlik úja hát a nyár
Megfagy a rét, havas a határ
De még újra jön majd ősz
Én mindig-mindig itt leszek!