Mint ember, Te kedves jó
Olyan, csak nekem való...!
Édes, kedves és mosolygó
Ha nehezebb lesz az életed
Hát, én ott állok melletted.!
Megóvom, kedves mosolyod
Minden nehéz fájdalmad
Majd lelkemmel takarom
Gondjaidból, emelem fejed
Kezeimmel, lágyan símítom
Le, arcodra ragadt bánatod
Csak Érted élek, ha akarod.
A Te dobogásod az élet
A kis szíved kattogása
Talán hegyeket mozgat
Kedves kis szavaid alatt
Talán... kétség merülne
A Te jó kis lelked élébe
Talán egy rossz pillanat
Hát... Neked tudnod kell
Ez a szüntelen lüktetés
Lehet,hogy közössé teszi
A múlt, tán fájó napjait is
Csak az, szeretetté omlik
Mindd a lelkünkbe szórja
A kedves szeretet magvait!
Az örökös, kis titok vagyok én
Ruhám titok fonalából szőtték
Amit látok, csak nekem szép.!
Amit tudok, nemtudhatja más!
Csak kinek szívére, enyém vár
Ki szívem vérét serlegébe önti ki
Ő aki táncolhatja velem majd.!
Az én sorsomnak utolsó táncát
Mikor a kedvem rossz-szomorú
Hallok én, Tőled egy mondatot
S el is hozza nekem a holnapot
Rajtad kivül én mást nemakarok!
Hajnal van, csak nézek
Az ablakomon beszűrődő
Szép napsugarak fények
A lelkem, oly kicsi tűnődő
Akarat vagy tán remények
Lehet talán ez butaság..?
A függönyön, itt keresztül
Látom, már mindenestül
Kedves kis arcod, ragyog
Vagy tán bolond vagyok?
Ezek, csak oly képzetek?
Így láttattyák meg magukat
Hallom is kedves hangodat
Minden,ami bennem maradt
A falra vetítődve láttattyák
A bennem maradt vonzalmat.
Az ajkam a Te lelkedhez ért
Ám ezt Te nemérezted meg
A fény, amely úgy elvakított
Mindent, rendre úgy eltemetett
Vele együtt, tán még engemet
De hogyan is vennél, Te észre
Ily szép és csodás hajnalon
Egy fáradt, kis hulló csillagot
Vajon mit ér-e sok vallomás
Mely elhagyta sokszor a szám
Ha szívem, már oly elhagyott
Egy rossz-utolsó állomás talán
Mit is ér lelkem,ha nem szép?
Vagy talán nem kell senkinek?
Nem ér semmit,már az életem
Te.., csak szív nélkül szereted!
Gyere, pihenj itt az ölemben
Az én kis virágos kertemben
Aludj Kedves itt énmellettem
Velem, csak úgy a testemen
Úgy mosolyog az kis szemed
Édes ajkadon már szendereg
Az a kis kedves, a mohóság!
Szeretlek, Te szinültig a jóság!
Nyugodj meg, hát itt ölemben
Finoman halk moraj szívemen
Kérlek, szorítsd meg kezemet
Öleld meg, szívemet szíveddel
Álmodva,,rajongva és szeretve
Maradj, mostmár nálam örökre
Így, az én lelkem is megpihen
Legyen nekem is, kit féltenem!
Hogyan? Lehet szeretni Őt?
Ki, még észre sem vesz talán
Szeretni... reménnyel, igazán
Elmegy melletted, rád se néz
Napról napra lesed tekintetét
Várod a gyönyörű, mosolyát
A szép szeme színét nézed
Ha Ő nevet, az felvidít téged
Már tudod, hogy Őt szereted
Hát akkor miért is kérdezed?
De ha legközelebb,újra látod
Máris elvesztetted az eszed!
Bármit is hallasz Róla-felőle
Azonnal megdobban a szíved
Majd... elfordulsz csendesen
Újra könnyes lesz a szemed!
Én egy pillangót kergetek
Azóta, mióta csak élek
Talán, nem figyelek már
Mikor-hová, merre lépek
A pillangó messze elrepül
Egyszer, tán mégis előkerül
Talán nem lessz az enyém
Mégi csak-csak szaladok
Az idők során, már... egyre
Fáradtan lassabban haladok
Most körülöttem az emberek
Csak úgy néznek rám furcsán
Én meg, egyre csak futok
Mindig, csak-csak szaladok
Lehet, elérem arra gondolok
Csak futok, az álmaim után.
Mégsem mehetek most el
Hiszen.., már ezek az utak
Messze-messze túl vannak
Ha futok,ezek visszahoznak
Elindulok, lám... visszaérek
Talán, ha megyek körbeérek
A köreim,így egyre csak rovom
Így pereg le az egész sorsom
Ha lezuhanok ó de-hát furcsa
Talán a kötelék még túl laza?
Mégis csak így jövök az útra!
Mintha valaki engem tartana!
Én, már nemlátlak sehol
Te réges régen elmentél
Csak a szívemben érzem
A lelkem szótlan megint
Csak a szép remények
Még,csend mögött várnak
Kicsit,most halkul a dallam
Hová lett a szép ének..?
Tán.., elhalkult, mivégre?
Én,hát nemlehetek nélküle
Versben találok menedékre
Lelkem,most szótlan megint
Hosszú esték, újra jönnek
Szomorú szemű álmok
Zavarják meg újra a csendet
Vágyak símogatnak, jönnek
Lassan, vakon botladoznak
Éreztetik velem a magányt
Csak, ők jönnek, s mennek
S bennem verset bontogatnak.