Gyanta a fáknak könnye
Szívemé meg a versek
Kell mondanom ezerszer
Téged örökké szeretlek
Bennem van a nagy tűz
Mely már örökké lángol

Tudom lelkem boldog lesz
Hisz lelked azóta megtellett
Nagyra is terebélyesedett
Így biztos én is beleférek
Mert így én boldog lehetek
Téged is újjá teremtettelek!

Álmodom minden éjjel Veled
Akkor mindig hiszek Benned
Kis tarka virágok illata mellett
A Te álmaid lágyan repülnek

Álmodom, hisz nem foghatlak
Csak a takaróm csücskét éjjel
Arcomról, könnyek gördülnek
Jó, mert hazugság nincs éjjel

Álomtalan lettem.., nem jössz?
Csillagos éjjelen tán megjössz?
Kis, selymes öled forrón szerető
Vágy a vállamon, ajkad igérete.

Gondolj rám, csak úgy néha
Mert tudom hiányzom Neked
A lusta napok nehezen telnek
Vágysz, mire én is szüntelen
Rád a kedves csókodra, hisz
Napjaim Veled telnek,nélküled

Ölelő karod álmomban kisért
Téged-ott, s úgy engem itt...
Erős bennem a szorgalmas hit
Bízva benne, lesz közös álom!
Talán, én nem is hiába várom
Hiszen jössz, csókol újra szád!

Most látom már a szemedben
Újra fellobbanni a szép fényt
A reményemnek csillagaként
Ott ragyogsz nekem,ha akarom
Te nézel vissza újra rám, majd
Szemedből rámijeszt a magány

Te vagy, a szerelmet hordozó
Egy csoda szépséges talány?
Ki elkergeti messze a magányt
Én kis életemben megjelentél
Egy csoda tündérként érkeztél
Úgy mint az örök kis napsugár

Te fényt adsz az emlékeimnek
Csak úgy ragyogsz mindig rám
A szavaid, zeneként hallgatva
Boldogságom oly szépen ragyog
Csak repül szalad velem az idő
Észrevétlenül eltűnik a magány!

Tudom is már, hogy Te ki vagy!
Mélyen bennem élsz,mint múzsa
Aki mindig, nagyon vigyáz rám
Féltve megőrzi lelkem a jövőnek
A hideg kis szívem megmelegíted
Te vagy az örök- szép napsugár.

Az én kicsi,kis kék pillangóm
Most nagyon elrepült,messze
Gondolom, Neki is hiányzom
A világ, oly furcsa és nehéz
Időnk meg csak múlik egyre
Nélküled, életem így elvész
Kérlek gyere gyorsan gyere!

Remeg lelkem, egyedül fázom
Folyton, csak a jöttödet várom
Mi is lenne, az a gyönyörű szó
Mit még én Neked mondhatok
Te minden határt átlépsz ott...
Hisz, ezért nem kell küzdened
S én., korlátaim közt elveszek!

Mi is a hűség, mit is várunk
Attól, kit nagyon szeretünk?
A hűség nem önzés és hiúság
Emberi tulajdonság az önzés
Hiúság is ide tartozik az életben

Hűséget kérünk, s ezzel szemben
Akarjuk, hogy a másik boldog legyen
A hüség rabságban nemlehet boldog
Adjuk meg szerettünknek szabadságát
A hűséget, csak kérjük a számunkra

Ha úgy szeretjük a másikat, hogy
Őt igazán, "Mi" boldoggá tehetjük
Csak kérjük tőle és nem követeljük
Vajon, van-e jogunk tán követelni?
Tehát a szeretetet, csak kérhetjük.

Ha tekintetünk, úgy igazán összeér
Csak örömöt látok a szemedben
Csak így és erre vágyom az életben
Amikor a kedves, finom kezedet
Az arcomhoz, szeretettel teszed
Nagy szerelmet érzek én Benned
Ha az ajkunk oly lágyan összeér
Csak oly finom érzéssel, enyhén
Homlokunk is megsímítja a másikét

Ujjaid, úgy szorítom, már magamhoz
Így, csakis ezzel a nagy erővel adom
Küldöm a tiszta szerelmet, át Neked
Adassék Neked minden gyönyörűség
A szerelmünkért, meg az örök hűség
Talán, még sok könnyet, hogy kibírd
E világnak az összegyüjtött kinjait!
Habár, tudom már jól könnyeinkkel
Nem is lehet jobbá tenni az életet!!!

Míg a megtépázott szavaim
A Te tenyeredbe suttogom
A hangodra símul sóhalyom
Ó kérlek ! Ne halld ezt meg
Szád, mindig visszacsókolom
A finom, erezetedben oly jó!
Én ott, oly boldogan utazom!

Valami varázs kellene, még
Talán, kis neved toldja meg
Vagy, ha énbelém szelídülsz
A kezed, derekamra fonnád!
S mondanád, ez a Te életed
Mit Te,mindig így is szeretnél
Ezt mindörökre így élni meg!

Oly nagyon nehéz volt ezt most
Nekem így talán megírnom, hol
Jól tudom, mily sokan állhatnak
Most a Te szívedhez, oly közel!

Tehát mégis, magam rászánom
Dacolva-e sok levél-ismerősnek
Mégis érzem, csak is én szeretlek
Nemérzem magam rámenősnek!

Az egyetlen, amit most én tehetek
Téged, úgy igazán csak szeresselek
Bizonyíték nem kell már, hát kereslek
Hogy csak Téged, s Veled lehessek!!!

Csak Te meg a zúgó szél
Ti kavartok fel ennyire
Csak Te meg a fénylő nap
Símogattok engem életre
Csak Te meg az örvénylő
Lendület húztok a mélybe
Te és csend maradtok végre

Süvítő orkánok, nagy szelek
Én örökké, mindig nevetek
Mindenben, én veletek leszek
Téged... magammal viszlek
Majd, tán örökre megáll az idő
Elmegyünk mi csak messzire
Csak Veled, mindig és örökre!