Most-e sorok emlékül születnek
A meg nem születő érzéseknek
Tőlem oly távoli szerelmemnek
Sírva elfolytott vágyakat temetnek

Nem vagy velem, csak szenvedek
Hiányodat könnyeimbe helyezem
Kicsiny csillogó,tündöklő gyémántok
Szerelmedért, naponta felkiáltok

Elraboltad legőszintébb kincsemet
Mi most is Érted dobban a szívemet
Átfestetted szürke, kis életemet
Te jelented, mire vártam a szerelmet

Téged látlak a tündöklő napban
Holdfényben,a felragyogó csillagokban
Szememből a könny lassan kicsordul
Reménytelenül az arcomról a földre hull

Eme tündöklő gyémántban láthatod
Miről képzeletben, most is álmodok
Képzeld, ha együtt lennél ma velem
Átadnám Neked, vágyódó szerelmem!

Ha most felrepülhetnék az égig
Hogy megfogjam a legszebb csillagot
Azon nyomban le is hoznám, annak
Kire mindig szerelemmel gondolok...!
Óvatosan tenném le aranyos üllőmre
S az én lelkem izzó nagy szerelmével
Szívünkkel összekovácsolnám őket..!
S Neki adnám, bátran, szerelemmel,
Hogy vele, magához vehesse életemet!

Tudod mi az álom..?
Azt is mire vágyom?
Tudod én mit érzek,
Mikor szemedbe nézek?

Úgy fáj nekem, hogy
Vagy de nem nekem
Mennyire szeretlek, de
Boldoggá nem tehetlek

Tudod ki vagyok..?
Milyen szerelmes világom?
Tudod a réten Te Te vagy
Egyetlen gyönyörű virágom!

"Titok"
A szerelem, csak
Szívünkben terem
Talán lelkünkben is
Igen megterem....
A szerelem mélyen
Mindig benned él..
De Te döntöd el..!
Hogy neked kell-e még!

Forró éjszakán öleljen majd karod
Érzem......ezt Te is nagyon akarod
Ringasson szerelmed,szárnyaló sóhajig
Érzékiséggel suhanjanak sikolyaid
Simogass és simogass az önkívületbe
Feledkezzünk bele az érzelmekbe
Legyen vágyaink,ajkaink érintése miénk
Szívem lüktetése Tiéddel együtt éljen

Lelkem fogadja be, minden rezdülésed
Alig várom, becéző kezed érintését
Az értelem most, nem jelent semmit
Ez a varázs, a Tiéd és enyém lesz
A testemnek adott édes,drága csókjaid
Sejtjeimben,szaporodnak, élnek tovább
Most már örökké magamban hordozva
Azt a "CSODÁS"éjszakát:GYERE várok Rád!!!

Csak egyedül vagyok
Ilyenkor arra gondolok
Hogy itt vagy velem
Csakis, csak nekem
Lágyan megsímogatsz
Vagy csak csókolgatsz
Melegen átölelsz
A magasba emelsz
És itt-itt maradsz
Csak szeretsz engem
El soha nem hagysz
Nekem Te vagy a vígasz
Kérlek így legyen..!!!

A tűz...a tűz...
Vörös lánggal űz
Szívem...a szivem
Elönti a szerelem
Álom,csoda álom
Oly régen várom
Itt egy szép virág
Majd engem imád
Ó rózsaszín égbolt
Boldogságra kél
Engem hívogat
Selymesen símogat
Hát...itt van...itt van
Elborít engem lassan
És én...és én...jaj..!
Elbukok piros tengerén!

Kinn ülök egyedül a parton
Hűvös van, kicsit fázom
Kendőm hátamra terítem
Úgy ahogy karoltál engem
Megérint egy lenge fuvallat
Olyan, mikor kezed símogat
Szemembe csillan a nap
Úgy ahogy szemed hívogat

A cseresznye, számban oly édes
Mint a finom csókod Te édes
Elillan előttem egy szitakötő pár
Kecsesen akárcsak, mi volnánk
De mindez, csak egy képzelet
Még mindig hiába kereslek
Mert a sors, még nem enged
Hasztalan szeretlek Téged..!

Álomba ringatom magam
Mikor magányom úgy kivánja
Nélküled minden nap ezer év
S nem alszom éjszakánként
Volt amikor Te nem voltál...
S nem is fájt,hogy nem voltál
De most,csendesen,fájón éget
Hogy nem érinthetlek Téged!

Szemeid néznek tükrömből
Mosolyod lebeg örökké előttem
Ajkad mesél,vágyról,szerelemről
Lám, ismertelek egy más világból
A szerelemnek vagy örök szelencéje
Gyógyír vagy minden sebemre
Az odaadás forró kis kemencéje
Nyugtató csók, remegő lelkemre!

Él egy madár, egyedül a kék égen
Hiába fütyül és repked nagyon szépen
Egy nap berepül egy rét kellős közepébe
Majd odaszáll mellé,igaz, hű, tiszta szerelme
Bár addig soem látta a kicsiny madarat
Mégis érte töri, tépi a nehéz ágakat...
Talán hiába épít ő gyönyörű, szép fészket
Mert elmegy majd délre, itt hagyja őt végleg.

Boldog keserűség tölti be a madár napjait
Köszöni és átkozza a gyönyörű napot tán
Mikor megtörtént velük mindenki álma...
Rátalálni a nekünk rendelt igaz párra...
Mégis elmegy ő, s tüskét hagy szívében
Talán visszatér, de akkor már békében
Biztos lehet benne, hogy nem várja őt
Bánja már, hogy elhagyta mégis az igazi Őt..!

Messze a kéklő üveghegyeken
Élt egy madár, neve szerelem
Topáz a csőre és a két szemében
Rubintos tűzben szikrázott a fény
Szárnya zöld,a bögyén kék pihe
Alatta ver forró kicsiny kis szíve
S mint a villám, lecsap hirtelen
Fényből,viharból jön a szerelem

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
Szívemre ült, és hittem itt marad
Utána kaptam gyorsan,s kezem
Átfogta csöpnyi testét...melegen
Vergődött, karmolt engem átkozott
Tenyerem, már véresre változott
Szebbik valója, eltűnt messze szállt
Talán, már más szívének muzsikál!

Elfogni Őt,s bezárni nem lehet
Aár a fényt, vagy a nyargaló szelet
Csupán a vágy, oly szárnyaló szabad
Hogy utolérje azt a kicsiny madarat !
A színe és hangja mindig újra más...
Meseszerű, különös és igen csodás !
Ott fenn lakik Ő az üveghegyen...
A kicsinyke madár...neve szerelem..!