A szerelem, itt bennem ég
Vele otthontalanul lángolok
Szenvedélyem, forró bennem
Mikor csak én...Rád gondolok
Testem kérve kéri lágy kezed
Az őrjítő és játékos símítását
Imádom a kék szemednek
A kélyben úszó finom varázsát
Bárcsak Te is így szeretnél
Kérlek mindig szeressTe így!
S majd egész órákká válnak
A meleg, szerető kis pillanatok
Csak úgy engedd el magadat!
Én szorosan ölellek magamhoz
Levegő nélkül is, tudok élni
Úgy Hozzád lágyan odasímúlva!
Szavaidnak gyönyörű zenéje
Repül, száll mint a dallam
Majd lassan összefonódik
Nekem ebből szép dal fakad
Repül zengve száll messzire
Édesen lágyan vágyat teremtőn
Pattan a gondolat csak száll
Repül szerte szét, ki a fényre
A szívedből árad ki-e kis patak
Zengve, oly szépen csilingelve
Belőlem meg e csodásan laza
Szép verset újra csak ihlette..!
Hányszor féltselek Téged még
Némán, csendben, hangtalan
Féltselek, akár csak az életem
Hányszor várjak aggódva Rád
Így riadtan, ugrásra készen
Minden kis, neszre hasztalan
Hogy esetleg valami bajod van
A Te hiányod épít a lelkemben
Magas, fekete, nagy falakat
Mennyi nehéz éjszaka kell még?
Ahhoz, hogy végre megértsed
Nemkell már így az egyedüllét!
Nemkell a szomorú magány
Nem-nem nemkérek belőle!
Hiába keres Téged aggódó
Remegő, félő gondolat előre
Te hol vagy most kivel vagy
Hová fussak nyomodra lelve
Csak, hogy egy kicsit lássalak
Bármi is elijeszt, nemhiszem
Mindig a célom:megtaláljalak!
Szeretetem emelte, egy sötét
Félelemmé váló börtönben élek
Kimondhatatlan szavak mögött
Bujkálva, hát ez lett belőlem..!
Nincs erőm már, hogy e falakon át
Egy világító, kis-apró lyukat törjek
Feladat, vagy kihívás volt a célom
Tüskéből, szép virágot neveltem fel
Nemsikerült, nő a híd e szakadékon
A távolság,csak egyre nagyobbra nyílt
Ami most már, kettőnk közé került
Sajnos én így egyedül nemérem ezt át
Bárhogyan is, vágytam és akartam
Kitartásom nemszült megbecsülést
Most a lelkem, egyedül vigyáz rám
Elhagynám-itthagynám én másnak
Egy nagy sziklaként nehezedik rám
E nehéz terhet,nincs ki lelökje útjáról!
Holdfényben ültünk mi ott
Már az ősz lassan közelgett
Csend átölelt,belül remegett
A néma vendég, hát miért?
Miért voltam én oly boldog?
Még a csend is boldog volt
Jaj de tartson, keveset még!
A rét maradjon így egy kicsit
Maradjon még, hogy ilyen..!
Kéken látszon még a lehellet
Netudjuk meg,a más milyen!
Akartam és akartad Te is ott
De a rétre hópehely esett
Nagy, hideg szél támadt
S hozott nagyon hideget
Ő hirdette meg, már a telet
Így elmúlt az ősz, majd
Véget ért egy szép álom
Felnézve, hát a rétet láttam
Hideg hóba, télbe öltözött
Te...eltüntél didergett hátam
Majd lassan én is elsétáltam
Azóta őszre várok hasztalan
Várlak, kopogj már végre!
A rét most ugyan úgy nesztelen
Ha felnézek most az égre
Halkan hallom hangod
Ahogy most is újra értem kiáltasz
Ha a régi rétre visszanézek
Már senki nem ül velem szemben
Csak a nesztelen csend marad
Talán egyre hangosabb
Elmúlik úja hát a nyár
Megfagy a rét, havas a határ
De még újra jön majd ősz
Én mindig-mindig itt leszek!
Én mindig is nagyon szerettelek
Örültem, hogy megismertelek
Hónapokon át, boldog voltam
De ott legbelül, én már tudtam
Te... soha nemlehetsz enyém!
Hiába tudnék, akarnék én bármit
Vagy tehetek mostmár akármit
Suttoghatom,úgy már szép neved
Vágyhatom a szerelmes szíved
Te az enyém, már nemlehetsz!
Az útjaink, ha egyszer elválnak
Szép emlékeim örökre maradnak
De ez most, már nemérdekel
Nekem, ezután semmi nemkell
Ha az enyém sohasem lehetsz..!