Mikor kedvesen átöleltél
S Téged én is átöleltelek
Saját világunk kis terében
Az idő megállt szegletében
Meghittség, szép érzések
A testünk köré lágyan ívelte
A gyönyörű, örök perceket
Mindkettőnknek szemében

Életnyi boldogság született
Talán... a magánytól lehet
Kezed a kezembe vezetett
S halkan suttogta a szív
Mit ő akkor megengedett
Remény mögött szépen nyíló
Lángoló, nagy szerelmemet!
Mit örökre, szívembe elvetett.

Írok Neked, csakis Rólad
Furcsa ez, még nemtudom
Miért látom mindig a szemed
Ha sajátom, csak behunyom
Miért érzem még kis kezed
Itt finoman, rajta a vállamon
Hiányod, pont olyan mint egy
Hatalmas pókháló, amelybenben
Én, egy apró lepkeként vergődök
Már igen hosszú-husszú ideje
Jöjj!!!Hát ölelj meg, vagy eressz
A fogságot, már nembírom soká
Segítő kezet nyújt egy napsugár
Valahogy nem vonz a szbadulás
Szakadna háló, jönne szabadulás
De tudom, életem úgy nemlenne
E furcsa, kedves rabság nélkül
Nélküled, tán soha-soha már!!!

Nézem a szép szemedben,azt
Az édesen játszó kis szikrát
Elmesélte nekem,lelked titkát
Látom is magam benne, mint
Tükrömben, mielé int a kócos
Lágy reggeli, nehéz ébredés
Miben az önön arcom fürdetni
Oly finom öröm, és oly mesés
Azt a kis vadóc, röpke fényt
Ott a két szép szemedben
Azt imádom igazán csak én
Mikor, még álmos szemed
Gyengéden, Úgy rámtekint
Szép kék színe, engem bátorít
Elmerülök újra a tükrömben
Mely, mélyre hív és felröpít
Lubickolni indulok, ma reggel
A saját szép kis tükrömben
A Te két szép szemedben!
Várom azt, hogy így legyen..!
Nekem csak ez a végzetem!

Ámomban, úgy éreztem
Lélegzeted érinti bőrömet
Oly meleg napsugárként
Beférkőzik a pólusaimba
Kinyitod a kék szemed,s
Az arcomba mosolyogsz
Egy őszinte, kis mosollyal
Mert mellettem ébredtél fel
Most-e gyönyörű reggelen
Átölellek szorosan, erősen
Mintha utoljára ölelném-e
Csodás-szép biztonságot
Mert ezt érzem melletted!
Hiányzol, mert elmentél
Messze... a mai reggelen
Tovatűnt és elszállt már
Párnámról illatod, melytől
Remegni kezdett a szívem
Hiányzol, le nem írhatom!
Nagyon és egyre jobban!
Már felemészt a várakozás
Jössz-e már? Tudom jössz!
Ezért várlak én ennyire, de
Kérlek szépen nagyon siess!!!

Az ég alatt, az ég felett
Szél süvíti a Te nevedet
Mindig hallom éjjel-nappal
A Te édes kedves nevedet
Ugyan úgy örök hanggal
Zeng-zúg csak fülemben

Szél süvíti a Te nevedet
De ajkad, már tán ki sem
Nem mondja az enyémet
Szél vitte a szép szavakat
Mit szeretve, én küldtem
Tudom érzem, megkaptad

Szél nemhozott mást cserébe
Csak örök néma szavakat
Semmit, így nemmondanak
De hallom... éjjel a szavaid
S nappalaimban, itt-itt látom
Tudom és érzem a tetteid..!

Az álmok, lehetnek szabadok
Mikor hol vannak nemtudom
De szél süvíti kedves nevedet
Szeret az én szívem, nagyon
Téged... soha el nem feledhet
Érzem, mert örökké szerethet!

Talán most Te elrejtőztél?
Mint a fák teszik a ködben
Egy késő őszi hajnalon
Így a döbbenet a hiány
Fájó könnye, reszket
Tűnődve az arcomon
Talán elbújsz...?,hogy
A szíved meg ne kössék?
Ki a szabad koloncot nem
Nem viseli, de ez hiába..!
Mondhatsz ugyan bármit
Önmagától, így az ember
Sohasem, nem bújhat el!

Most magamon érzem
Kedves kis tekinteted
Talán hívnálak én még
De nincs már szavam
A megfáradtan szitáló
Nyáriasan langyos esőben
Csak ott állok az úton
Egyedül csak egymagam
Rezdül tán most a csend
Itt benn, bennem legbelül
Magány vár újra odakint
Majd hozzám is bújik
Lágyan csak kicsit átölel
És már fájni kezd megint.

Várlak én még hajnalonta
Mikor szitálva száll a köd
A hiányodnak fájó lüktetése
Az emlékekkel összeköt

Néha még várlak "őszi álom"
A szívemre kúszó hervadás
A tudat, nemjössz és utánad
Már nemjöhet tán senki más!

Gyorsan elszáll a szép pillanat
S én nagyon sietek, jaj nézni
Csak látni, még kicsit Téged
S örökre magamba mentem
Mentelek mielőtt, még véget ér!