Nélküled...
Nélküled a két szemem
Barnán meredt göröngyök
Bordáim közt örökké csak
A múlt percei dörömbölnek
Testemben gyökeret ver
Egy szomorú levelű fűz
Az én elporlott álmaim
Megnövelik nagy erőssé..!
Hogy majd levélkönnyeivel
Borítson rám szemfedelet
Mert helyem nem lelem
Hiányod nagyon fáj nekem
Ha majd ott állsz felettem
Hiányom lélekpárkányodra
Könyököl,talán elhiszed majd
Elhiszed, hogy szerettelek..!