Írok most Neked egy verset
A szívemből egy csepp könnyet
A lelkemnek szép mosolyát
Tüzemnek a lobogó lángját
Éltem benned szép emléket
Fájt is egy kicsit néha-néha
Talán most is benned élek
Neveddel szívemen hordozlak
Már soha-soha nem feledlek
Csupán veled élek, s égek
Mindig megálmodlak Téged
Csak álmomban így látlak
Már nem a vágyak éltetnek
Ha kapok egy kis csókot
Lágyan végtelenül hosszan
Hozzá, még sok-sok bókot
Így a bosszúm tova elillan
Lassan-lassan, már ébredek
Az álmomban...,éltem..?
S Veled lobogva égtem..?
Egy röpke, de szép szerelmet!

Szívem azt súgja Téged felejtselek el
De az eső s a fák hangja Rólad énekel
A hold odafenn, mindig Rád ragyog
Értsd meg Nélküled egyedül vagyok
A szemedben látom az egész világot
Abból, mit mondasz látom a holnapot
Szívem fáj Érted, várok még Rád
Nekem nagyon-nagyon hiányzol
Az ágyban kihült már a helyem
Talán végleg elfelejtettél engem
Könnyes a szemem, nehéz a döntés
Hiszen tudom-érzem Te is szerettél
Csókod édes ízét most is őrzi a szám
Talán nem is tudom merre jársz
Azt igen tudom messze vagy, már
Nemis vigyázol oly nagyon rám
Arra kérlek szépen ne felejts el
Ha egyszer megint újra Rád találnék
Soha többé már nem engedlek el!

Minden éjjel van egy álmom
Túl szép, hogy valóra válljon
Valahol, vízparton állok Veled
Széllel szemben kiáltom nevedet
A szél erős, csak rajtam nevet
De aki nemhallja, az is tudja
Én vagyok az ki Téged szeret
Látom ahogy ketten összebújva
Karjaimban, lágyan Téged tartva
Büszkén hirdetem ki a világnak
Hogy mindennél jobban imádlak
Rám nézel,szemedből könny csepeg
Mert rájöttél, ilyen nem lesz soha
Ki nálamnál is jobban szeret
Reggel a napsugár fölkeltett
Apró könycsepp, mely Érted született
Arcomon csak lassan végig gurul
Egy kicsi virág szirmára lehull
Számára,ez talán az életet jelenti
Nekem ez az érzés az egész világot
És annak az egész értelmét jelenti!

Porrá zúzott kis lelkivilág
Várva vár, hogy megjelenj
Nyílj szívemben szép virág
Szép emlékkel felderengj
Lehelj rám könnyű csókkal
Egy búfelejtő szép felleget
Söpörd félre a bánataimat
Adj kis ragyogó kék eget
Sok fájdalom vesszen végre
Mert hamvaimban eltemet
Mindent hányjunk pengeélre
Add vissza, hát jó kedvemet
Rozsdás kapum kitárom
Bízom benned, már újra én
Akkor is ha az mi vall rád
Calfaság és vak remény
Adj, hát ragyogó kék eget
Hogy újra boldog legyek
Add vissza jó kedvemet
Mert szeretlek Tégedet..!

Üldögél a fáradt vállamon
Két hatalmas, nagy gond
Egynek angyalszárnya van
Másik,már megbukott rég
Mind a kettő súg nekem
Merre menjek, mondja...
Jobbra, vagy balra lépjek
Azt vajon, most ki tudja?
Ott látom jobbfelé az út
Csupa kátyúval van kirakva
Jóllakatni, így nincs elég
Talán csak egy somfa
Balfelé, ha mozdulnék
Engem várna, édes préda
Minden jóból, kell-e még?
Nos vajon ezt ki tudja?
Súgja meg hát énnekem
Ó Istenem-na persze
Csak akkor, ha van hozzá
Neki elegendő mersze
Miért van az, ha jó az út
Csak becsületes és tiszta
Mindig kínokat ad az Úr...
Vajon ő ezt mindig tudja?

Bárcsak még egyszer hallanám
Szép szerelmes szódat énreám
Mi az édes kis ajkad hagyja el
S a fáradt lelkem, már ünnepel

A kicsi szivemnek új hajnalát
A Te két szép szemed adja át
De kár, hogy ez csak képzelet
S így összetörsz egy kis szívet

Bárcsak ezt egyszer érteném
Miért támad fel az új remény.?
Ha sarkon fordulsz, elszaladsz
Úgy, hogy egy csókot sem adsz

Hát ittmaradtam így egymagam
Boldogságom, már messze van
Hol könnytengerem partra vet
Otthonom, a magányos sziget.

Rég volt, hogy elmentél
Az őszi szélben a síró
Sárguló kis fűszálak is
Úgy utánad kiáltanak
Maradj-maradj még...!
Most még ne menj el..!
Csak változást hagysz
E nagy búsuló világnak
Úgy folytogat a hiányod
Lágy kis puha kezekkel
Talán egyszer, új reggelen
A szép tavasz szellőjeként
Érkezel majd hozzám vissza
Én meg tágra nyílt szemmel
Az édes csodáid figyelhetem
Meglelem maj a reményt
S nem lesz már soha többé
Nekem miért sírnom, mert
A nyárt hozod nekem vissza!

Hol a házad, mondd te madár
Este téged milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, hát mondd
Áll egy szép fa úgy társtalan
Ott búsulok csak egymagam
Hajnal issza le a könnyemet
Az este nemhoz, kis örömet
Reménykedve Téged kereslek
Csak Te vagy Te lehetsz......!
Kincse szép hangja a nyárnak
Én nappal a kiserdőben várlak
Éjszaka szomorúan sírdogálok
Én érettem, tán Te sírdogálsz?
Engem kívánsz? Engem vársz?
Bánatomnak, most váge hát..!
Jöjj-gyere hív a csöpp lugasom
Zöldülő falomb közt magason
Öröm szárnyán csak röpködök
Néha egy virágon megülök.....