Ha munkámtól kimerülve
Párnámra hajtom fejem
Lelkemre, mintha galamb ülne
És a Te édes képed megjelen!
Fényes álmaim, mind a Tiéid
Azokat mind Neked adom
Álmodja, bár a lelkem végig
Selyem párnán, vagy kőpadon!

Mindig álmodom,szép szemeddel
S közben karod, lágyan átölel
De virrad, újra itt már a hajnal
Varázsos kép,hát búcsúzni kell!
Elűznek, mint a nap az égről
A szépen fénylő hajnalcsillagot
Így már a fájdalom nagy terhétől
Napestig,csak összeroskadok..!