Szeretnék egy felhő szélén ülni
Vagy talán, inkább tanulni repülni
Csendben belesnék ablakodon
A napot is hívnám beragyogjon

Szeretnék nagyon, holdnak lenni
Csillagokkal együtt Téged lesni
Vajon a szemed becsuktad már
Úgy szeretnék belesni hozzád

Szeretnék most kis szellő lenni
Mindig csak Téged dédelgetni
Soha nem szeretnék én tűz lenni
Mert nem akarlak soha elégetni.

Nem érzed az én lelkemet
Csak körülötted szárnyal
Mindig szeretlek-szeretlek
Oly kimondhatatlan vággyal
Nagyon vágyom csókodra
Kedves finom ölelésedre

A gyógyító,igaz balzsamra
Itt,erre a nagy fájó sebre
Igaz, ezt nem Te ütötted
Én voltam örök gyermek
Csak légvárakat szőttem
Most romokban hevernek

Igen, Te voltál-e váraknak
Hatalmas, büszke királya
Én meg ki tudja azt miért
Mindig kimaradtam belőle
Most mégis engem temet
Mindd az összeomló várfal

Én magam, meg szeretlek
El nem mondhatatlan vággyal
Jaj a feledés, meg a moha
Be ne nője őket már soha
Maradj-e puszta romoknak
Örökre királya majd holnap !

Mi ez a csend? vagy az lesz?
Arcodon legördülő könycsepp
Miért is ilyen, nehéz az élet?
Most olyan gyönyörű szép ez
Vagy annyira nehéz is lesz?

A könnyek maguktól jönnek
Lehet, valakitől elköszönnek
Ehagyott,kit nagyon szerettél
Megbántad, már amit tettél?
Az örömöt, bánatot így lehet

Kimutatni könnyekkel lelkedet
Könnycsepp gördül arcodon
Ezt letörölni, talán nem kell
Mert annyira szép, legalább
Mint amennyire fáj a bánat !