Mint a kígyó úgy lopakodik
Bűvöl, s szívümkbe surran
Hol fehér galamb napokig
Majd turbékol ablakunkban.

Vagy virágillatként repül felénk
Talán, még csillogó jégvirágként
De csal és vezet rendületlenül
Egy furcsa, nehéz világba...!

Hegedű húrjára, sír-nevet...
S kicsi szíved, elszorulva dobban
Ha mindezt, mégis felismered
Egy először látott édes mosolyban!