Bánt a fény bánt a szél
Elbújnék, már mögéd
Legyél már, álljj mellém!
Kedves védő ernyőm...
Adjj árnyat, boruljj rám!
Vállam épp arcodig ér
Mennék én, már Veled
Sétálni, igazán nevetni
Fürödni, úszni melléd...
Csak legyél-legyél már..!
Ne hallgass soha senkire
Csak várd a jelet föntről
Egy apró dal, halk ének
Messziről jött vendég,ó
Mindig Veled lennék...
Tudod...mindig lennék
És csak Veled lennék..!

Él egy madár, egyedül a kék égen
Hiába fütyül és repked nagyon szépen
Egy nap berepül egy rét kellős közepébe
Majd odaszáll mellé,igaz, hű, tiszta szerelme
Bár addig soem látta a kicsiny madarat
Mégis érte töri, tépi a nehéz ágakat...
Talán hiába épít ő gyönyörű, szép fészket
Mert elmegy majd délre, itt hagyja őt végleg.

Boldog keserűség tölti be a madár napjait
Köszöni és átkozza a gyönyörű napot tán
Mikor megtörtént velük mindenki álma...
Rátalálni a nekünk rendelt igaz párra...
Mégis elmegy ő, s tüskét hagy szívében
Talán visszatér, de akkor már békében
Biztos lehet benne, hogy nem várja őt
Bánja már, hogy elhagyta mégis az igazi Őt..!

Messze a kéklő üveghegyeken
Élt egy madár, neve szerelem
Topáz a csőre és a két szemében
Rubintos tűzben szikrázott a fény
Szárnya zöld,a bögyén kék pihe
Alatta ver forró kicsiny kis szíve
S mint a villám, lecsap hirtelen
Fényből,viharból jön a szerelem

Már láttam egyszer, jött egy pillanat
Szívemre ült, és hittem itt marad
Utána kaptam gyorsan,s kezem
Átfogta csöpnyi testét...melegen
Vergődött, karmolt engem átkozott
Tenyerem, már véresre változott
Szebbik valója, eltűnt messze szállt
Talán, már más szívének muzsikál!

Elfogni Őt,s bezárni nem lehet
Aár a fényt, vagy a nyargaló szelet
Csupán a vágy, oly szárnyaló szabad
Hogy utolérje azt a kicsiny madarat !
A színe és hangja mindig újra más...
Meseszerű, különös és igen csodás !
Ott fenn lakik Ő az üveghegyen...
A kicsinyke madár...neve szerelem..!

Szeretnék aprócska szellő lenni
Házadba a réseken beosonni
Ágyadban mesztelen megtalálni
Testedet lágyan végig csókolgatni
Ha aprócska szellő lehetnék
Messze-messze csak elsuhannék
Nálad, már erős orkán lennék
Hangosan, sikoltva süvítenék....
Bele a nagy, sötét éjszakába
Harsognám,süvítve tombolva
Hogy Téged mennyire szeretlek
Csak elvesznék Nélküled..!

Zakatol a szív és kihagy az agy
Tagadom,ha nem az oka Te vagy
Bűvöl szemed, parázslik fénye
Vonzza testemet, lüktet vére
Pezseg a vérés ajkam sajog
Kitárul felém, hatalmas karod
Behunyom szemem, feltör a vágy
Felgyúlik értem,s Érted az ágy
Lemegy a nap és eljö újra az est
Mágnesként tapad, testhez a test
Fellángol belül egy szikra most újra
Hívlak én, gyere lépjünk az útra
Édes bizsergés átjárja a bőröd...
Lüktetnek ereim,s kitárul tőröd
Aléltan fekszem,köröttem bíborfény
Majd betakar egy fekete csuklyás lény
Rémülten nézek az eszem elhagy
Hát... ez nem halál,ez végre Te vagy.