Mit ér a szép éjszaka nélküled
Hervaszt a csupasz, néma csend
Pattan a húr, az ideg feszül
Magamban, lassan az éj átkarol
A magány, csókkal ölbezár
Fülembe súg, kacag, nevet
Vízhangként pattogja a nevedet
Hangod üti süket fülemet
Dobhártyám, mintha érezne Tégedet
Szemem furcsán kitágul
Fürkészve keresi az arcodat
Nehéz, rossz, gonosz képek
Elrontjátok az álmaimat...