Most csendben ülök itt szobában ágyamon
Szememre talán, már sosem jön álom
Mit tettem magammal,már nagyon bánom
Ha azt a bizonyos levelet,meg nem írom
Most a bánatom könnyen elbírom

Azt mégsem  mondhatom el róla
Hogy választ talán nem írt volna
Vagy egy szóra sem méltatott
De a levelével, nagyon megbántott
Egészen a szívem mélyéig áthatott

Így hát versben íron le a bánatom
Hogy fáj nagyon, magamra vállalom
Könnyem végig csordul az arcomon
Bizony...nagyon nagy a fájdalom...
Talán...mégis...újra ŐT várhatom...

Egy másik..szebb- életét megkapom
Eljön az a pillanat,tudom-érzem
Ha ŐT a másik embert választom
A kínzott-fáradt lelkem medpihen
Tőle...boldogságom...igen meglelem!