Talán az életemet is odaadnám
Ha bármerre csak kiálthatnám
Mit is érzek én itt benn igazán
Oly kedvesen most átkarolnám
Szeretném, Őt úgy újra igazán
De már talán nemlehet enyém
Rég elrontottam, még az elején
Akkor még lett volna esélyem
Hogy teljesen az enyém legyen
Fáj, hogy most már elvesztettem

Az Ő hiánya árnyékot vet falamra
A libbenő függönyöm ablakomon
A szél szelleme símogat arcomon
Odakinn, csak fekszem a havon
Forog minden gondolat agyamon
A csillagodat koldúsként kutatom
Honnan, hová tart feszit a fájdalom
Felébredek, porlad el édes élmom
A szívem, csak egy nagy búhalom
Szeretni, így én már nemtudom..!