Én... csak mindig azt hittem
Kék és,hogy ragyogó a tenger
S hogy rejtett aranyszemecskék
Kincsével van tele az ember
Hogy járva a tengert, szembe
Kell szállni merészen a széllel
S akkor a hajós csodákra lel
Mert az idő nagy titkokat érlel

Szálltam így, hát végtelen Feléd
A nagy hullámok taraja paskolt
Ég s víz határa s a tengerfenék
Derengett, messzi deres kis folt
Akkor tudtam meg, hogy csak
Néha és nagyritkán kék a tenger
Vagy, hogy üres és szürke még
Ha csillog is sokszor az ember

Láttam sok földet, hol nincs tó
Semmi csak por és rög, se folyó
Nincs aranyszem sem a porban
Melyben,ott gyúták az ember fiát
De tudtam, nincs szebb feladat
Mint vágyva előretörni és keresni
Felkutatni azt, hol rejlik az a mag
Mit, majd nagy szeretettel elvetni

Nagyon szeretni, kicsit gyűlölni
Lehessen látni, néha a szürke
Homályán átragyogó tengert is
S tudni,hogy tisztább öröm nincs
E szép és kerek, világunkban
A szépet-igazat a jót adjuk meg
Szeretni egymást, úgy lehet..
Ha... mindig ember az ember!!!