Furcsa és vezeklő, mély bánat
Szorítja, most az én lelkemet
Hisz nem is úgy szerettelek
Ahogyan kívánta a Te lelked
Mikor búcsút akartál inteni
Lefogtam kedves kis kezed

Majd kicsi füledbe súgtam
Életemnél is jobban szeretlek
Te vagy az életem ébredése
Az egyetlen nagy reményem
Csendes, meleg szívverése
Mindenki más, csak árnyék

Arcod kis mosolyát, szívemnek
Apró kis szürke egére festem
Így, tán örömet szerzek Neked
Te vagy az én szerelmes lelkem
Eggyetlen gyönyörű, szép ékköve
Én igába vetem egész lényemet

Rabláncra fűzött, mint szolgád
Lesem kéklő szemed pillantását
Szerető lelkem, most igyekszik!
Lelkednek teljesíti minden vágyát
De kérlek, ne-ne oly szomorúan
Vagy ne haragvón vestd azt rám!