Szél cirógatja közös magányunk
Te felém hajolsz és én suttogom
A zilált avarban, puha lábnyom
De közelebb menni én nemtudok

Leveleink,hát mind útra készen
A távolból, már az ősz készül
Sóhajunk elkiséri messze őket
Ha fújni kezd a hűvös őszi szél

Majd egymásba fonjuk ágaink
Ha csend zörgeti csupasz ágaink
Ha őszvégi alkony bontja fátylát
Mi megint csak egymásra találunk.