Szavak, őket a véletlen ide hozta
Betoppanásukat tán meghatározta
A szép pillanatokat a, légyottokat
Az öleléseket hozta és,igen azokat

Az egymásra találásokat hozta
Talán megjósolhatatlanul adta
Akik éppen ott,akkor betoppantak
Vagy az észrevétlen pillanatokat

Úgy nem is terveztük meg azokat
Csak úgy jöttek itt úgy átrajzolva
Így saját életünket ez-ez alakítja
A boldogságunk sem igazán csak

Nem, úgy talán megtörténik,tudja
Ezt mindenki,így csak tán hagyja
Mert a szerelem,igazán így akarja
És az igaz ember ezt így hagyja.

Úgy, csak simogatnál engem
Mint a szél egy fázós reggelen
Némán az alkonyon, reggelen
A kis öleléseddel melegítenél?

Ha majd a szívemen átoson
A nagy mély bánat oly nagyon
Én mellettem itt állnál vajon
Védenél,esőben vagy szélben

Vajon újra játszanád az életed
Ha, tán teher lennék válladon
Netán, kelnél át nagy vizeken
Vagy hatalmas szakadékon?

Vagy talán vinnél a hátadon
Ha majd, lábam nem visz el
Ha az időm nem ad kegyelmet
Vajon látnál-el szépnek újra?

Ha a lábam, már nem bírja
Ha a fények,már kihúnynak
Már nem-nem igazán égnek
Az én szememből,már nem

Már,talán nemigazán égnek
Vajon, engednél-e engem el
Ha engem repítene el a szél
Engednél engem,csak úgy el?

Mikor az én életem lábad elé
Csak úgy,vesztve eléd odadől
Akkor vajon fognád a kezem
A kezeden múlna az életem?

Fognád kezem,ha nem mennék
Vajon látnád-e az én lelkemet
Igen, tudnád,hogy mit is tegyél
A halál elöl vajon,Te elrejtenél?