Mindig halálos a nyugalom
Végig feküdni néhány szavadon
Mint a puha párnán, csak vakon
Szeretlek ölelő takaróm...
Féltelek rejtett kis szobám
Csak Veled, nem nélküled
S mindehhez szép gyönyörű
Vibráló csillagok,a kék szemed
Nyugtató holdfény, illatod...
Bár...most egyedül vagyok
mégsem csak magam...
Mert a sötétben, titkon
Újra és újra elloptam...
A világtól...A szépet...
A boldogság madarától
Titokban a kéket...
Hogy soha ez ne érjen véget!

Egy elhagyott vár lettem már én...
Hol bolyongva nyöszörög a vak remény
Ablakomon a napsugár, be nem fér
Eltakarja függönyével a hideg szél
Falaim, még őrzik a Te édes illatod
A holdat látom, vagy csak szemed ragyog
Ajtóm szüntelen várja, kezed kopogását
Hiányod perzselő tűz az égő fáklyán
Édes a remegés, mely utánad kiált
Hatalmas vágy,mely átöleli világunk
Romba dőlnék, és újjá születhetnék
Minden bánatom veled elfeledném
Halld meg szavam, érezd mit én érzek!
Költözz be szivembe és palota leszek Veled!